Idén is kapnak jutalmat a jól tanuló roma diákok

Hallgasd élőben!
A vásárhelyi közgyűlés tavaly döntött a jól tanuló, legalább 3,8-as eredményt elérő diákok jutalmazásáról. Feltétel volt az is, hogy a diákoknak ne legyen igazolatlan hiányzásuk. 2023 nyarán a közgyűlés elé valóban olyan előterjesztés került, ami eredetileg 200 ezer forintos jutalomkeretet tartalmazott, azonban azt az oktatási bizottság javaslatára 300 ezer forintra emelték. Az elmúlt évben 13 diák indult a pályázaton, közülük 11-en kaptak jutalmat a Cigány Nemzetiségi Tanács javaslata alapján. A 300 ezer forintos keretösszeget a diákok tanulmányi eredménye alapján osztották el. A pénzből tanszereket vásárolhattak egy, az önkormányzat által kijelölt vásárhelyi papír-írószer boltban. A díjazott diákokra a Cigány Nemzetiségi Tanács tesz majd javaslatot. A feltételek változatlanok, a roma származás, a legalább 3,8-as tanulmányi eredmény, az igazolatlan hiányzás pedig kizáró ok. A közgyűlés egyhangúlag támogatta az előterjesztést.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. december 1.
Roma tehetség a Liverpoolnál!
2025. december 1.
Sopronba érkezik a roma népirtás áldozatairól megemlékező darab
2025. december 1.
A hátrányos helyzetű roma gyerekek nehézségeire hívja fel a figyelmet a Bagázs új kampánya
2025. november 28.
Nem kétséges, hogy a cigányság hagyománya része magyar, és egyetemes kultúránknak
2025. november 28.
Roma fiatalok, akik hisznek a tehetségükben
2025. november 28.
„Egyenlőek vagyunk, ha hagyják"-Zseniális ötlet az Aranypánt-díj