Lakatos Mónika – 30 éve a pályán

2025. november 10.
Lakatos Mónika – 30 éve a pályán

Hallgasd élőben!

Élő streaming

Lakatos Mónika harminc éve van jelen a hazai és nemzetközi zenei életben, művészetével kultúrák között képez hidat: miközben a cigány zenei hagyomány emblematikus és hiteles képviselője, előadóművészete az egész magyar zenei kultúra szerves részévé vált. Ezt a kerek évfordulót ünnepli a jubileumi koncert, amelyen pályafutása meghatározó együttesei és művésztársai is közreműködnek. Lakatos Mónika budapesti oláh cigány családban született, énekelni édesapjától, a közösség tagjaitól tanult. Az ország az 1996-os „Ki mit tud?” alatt ismerte meg nevét és hangját, melyre tudta nélkül nevezték be, és amelyet romák között elsőként meg is nyert. Több formációban is vendégszerepelt, majd 2004-ben alapította meg férjével, Rostás Mihály „Mazsival” a Romengo együttest. Az oláh cigány zenei gyökerekre épülő saját, világzenei dalokat játszó zenekarral Európa-szerte, valamint Dél-Amerika és Ázsia nyolc országában turnéztak. Többek közt önálló koncertet adtak a Berlini Filharmóniában és a Frankfurti Operában. A Romengo mindkét lemeze – Kétháné (2010, Gryllus) és Nagyecsed–Budapest (2014, Gryllus) – bekerült a World Music Charts Europe legjobb tíz albuma közé. 2017-ben jelent meg Lakatos Mónika első szólólemeze Romanimo címmel (Gryllus), melyen lassú, szomorú hallgatókat énekel, s melyet a World Music Charts Europe top 5 lemeze közé választott. Egy évvel később alakult meg a Lakatos Mónika és a Cigány Hangok. Ezen formációk célja az oláh cigány kultúra legtisztább hagyományainak bemutatása, tovább éltetése. Mónikát 2007-ben a marseilles-i Babel Med Fesztiválon Anna Lindh díjjal, 2013-ban a Mediawave Fesztiválon Párhuzamos Kultúrákért díjjal jutalmazták. 2014-ben Nemzetiségekért Díj Miniszterelnöki elismerésben részesült. 2019-ben bekerült a Kult50-be, a Fidelio Magazin által abban évben a magyar kultúrára legnagyobb hatásúnak ítélt 50 művész közé. 2020-ban Mónika cigányok közt elsőként nyerte el a WOMEX Életműdíját, ami a világzene legnagyobb kitüntetésének számít.

Fotó: Sajtófotók » Lakatos Mónika