Lakatos Mónika nyilatkozott: a Lányok legyenek bátrak és merjék megmutatni magukat!

Hallgasd élőben!
Lakatos Mónika nyilatkozott: a Lányok legyenek bátrak és merjék megmutatni magukat. „A tehetség isten ajándéka, mi csak élhetünk a lehetőséggel” – vallja a nép- és világzene legnagyobb elismerésének számító WOMEX Artist Awards első cigány származású életműdíjasa. Ő tehát élt vele, de rögtön hozzáteszi, a férje, a zenekart menedzselő Rostás Mihály Mazsi nélkül biztosan nem sikerült volna. Lakatos Mónika Budapesten nőtt fel oláh cigány családban, amelyben a táncnak és az éneklésnek is megvolt a hagyománya. Az unokatestvéreivel gyerekként gyakran összejöttek zenélni, lóvásárokon és magnókazettákról elsajátítva a folklór dalokat. Ekkor persze fogalma sem volt arról, hogy kivételes az énekhangja, így amikor zenekart alapítottak, ők lepődtek meg a legjobban, hogy felfigyelt rájuk Malgot István, a Holdvilág Kamaraszínház igazgatója, aki benevezte őket az 1996-os Ki mit tud?-ra. Megnyerték, innen indult Mónika mesés pályája, melynek során Romengo nevű együttesével bejárták Európán túl többek között Koreát, Indiát és Dél-Amerikát is.
A kislányukat csak a legelső külföldi turné alatt hagyták itthon, a hosszabb körutakra már mindenhová velük utazott. Mónikának azóta született egy unokája is, akire a családban lévő többi gyerekkel együtt gyakran vigyáz. „Otthon keveset látnak engem ülni. A koncertezés igazi kikapcsolódás.” Az énekesnő szerint a cigány hagyomány nem túl támogató a nők tehetségének kibontakoztatásával kapcsolatban, „az asszonyok csak úgy nem állnak a férjük nélkül színpadra”. Neki szerencséje volt, mert ha a férje nem segíti őt az énekesi pályáján, most őt sem ismeri a nagyközönség. Szerinte azoknak a nőknek, akik érzik magukban a kedvet a zenéléshez, szükségük lenne olyan férfiakra, akik ösztönzik őket. Aztán pedig „a lányok legyenek bátrak és merjék megmutatni magukat, találják meg önmagukat a zenében.” Mónika szerint a cigányzene nem mindig kapta meg itthon az őt megillető elismerést, a WOMEX díja azonban nemcsak az övé, hanem az egész kultúránké. „Ezt a kettős identitást képviseljük, mi is a magyar kultúra részei vagyunk, amire nagyon büszke vagyok.”
Fotó: www.monikalakatos.com
További híreink
2025. július 8.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját!
2025. július 8.
Óriási bajba került Galamb Alex, az ország kedvenc roma pékje
2025. július 8.
Roma nemzetiségi hagyományőrző tábort rendeznek július 14. és 18. között, hétfőtől egészen péntekig, 8-tól 16 óráig Bujákon, az Eszterházy Közösségi Téren.
2025. július 8.
Engedd, hogy Krisztus betöltse a szívedet – Roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton
2025. július 3.
Egy roma fiú történetét vitte színre Csáki Benedek a Parno Graszt dalaival
2025. július 1.
A Pisont név a sportban és a magánéletben is csak a minőséget képviselheti