Az ismeretterjesztésről szép lassan átkerült a hangsúly a kimondott és kimondatlan közös ügyek megtárgyalására azon a kerekasztal-beszélgetésen, amely címében a magyarországi cigány táncok eredetéről szólt és a Nemzetközi Cigány Dal Napját vezette fel. A Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában az a kerekasztal-beszélgetés is, amelyen nem csupán a magyarországi cigány tánc eredetéről, de annak jelenéről és jövőjéről is szó esett. A beszélgetésben Balogh Zsolt, Balogh Katesz, Táncos Zsuzsika, Fitos Dezső és Rostás Csaba vett részt, a moderátor Rosonczy-Kovács Mihály volt.

Már a beszélgetés első blokkja is több témát ölelt fel, így nem csupán a cigány tánc eredetéről kaphatott gyorstalpalót az avatatlan – a hallgatóság körében egy-két ilyen akadt csupán –, hanem arról is, ezek a táncok hogyan érkeztek meg a táncházmozgalomba, és mit jelentenek ma Magyarországon az identitás megerősítésében.A 17. századtól vannak írásos feljegyzések a cigány táncokról. A vándorló nép megtartotta a figurakészletet, de a letelepedést követően mindig alkalmazkodtak a befogadó vidékek zenéjéhez és táncához, és azok archaikusabb formáit alakítják át a sajátos előadásmódjuk szerint, miközben minden új táncdivatot is integrálnak.

Azt lehet mondani, hogy bár hetven-nyolcvan százalékban Magyarországon azonosak a figurák, de tempóban, habitusban, eszközhasználatban térségenként jelentősek az eltérések. Mint azt Balogh Katesz magyarázta, Somogyban az arrafelé domináns ugrósok épültek be a cigány táncba, a Felső-Tisza vidékén a botos és eszközös táncok, illetve a csárdás hagyott nyomot a cigány táncon. A folkloristák érdeklődésének középpontjába is ez a vidék került először Martin György nagyecsedi gyűjtései nyomán, így a táncházmozgalmat is először ez a tánckultúra gazdagította. Gyűjtések vannak bőven, húzta alá Fitos Dezső, ám a cigány táncok még nincsenek rendszerbe helyezve, és azon dolgoznak, hogy ez elkészüljön, a táncokat leírják, közkinccsé tegyék, megjelentessék.

Nagy vonalakban Fitos három cigánytánc-stílust különböztetett meg: a kis-magyarországit, az erdélyit és a balkánit, megjegyezve, hogy a dallamvilág egészen a Balkánig terjed. Motivikailag és strukturálisan van közöttük hasonlóság, szögezte le, de az adott közeg átalakítja a tempót és a figurát.A táncművész-koreográfus vonzónak és megtartónak nevezte a cigány kultúrát. „Irigylünk benneteket, mert a kultúra még él a családokban” – fogalmazott, hozzátéve, ez a kultúra él, és mivel reagál a körülöttünk levő világra, nem állandó, hanem változik. A 2000-es évek elején azonban kijelölt egy határt, amikor elkezdődött egyfajta mintakövetés és egységesedés, napjaink felé haladva pedig a hétköznapok tempójához igazodva a táncok is felgyorsultak.

Fotó: Pexels.com