Roma fórum: Együtt tudjuk ezt a vármegyét építeni

Hallgasd élőben!
Gazdagságunk nemzetünkben van, benne romákkal, székelyekkel, mosoniakkal – emelte ki Sztojka Attila államtitkár Mosonmagyaróváron. A roma fórumon az államtitkár mellett Nagy István agrárminiszter, Pető Péter, a vármegyei közgyűlés elnöke is beszédet mondott. A Győr–Moson–Sopron Vármegyei Roma Egyesület fórumának adott otthont szombaton a mosonmagyaróvári Nábob Étterem. Horváth Attila, a győri roma önkormányzat elnöke köszönetet mondott Horváth Elemér vajdának és Nagy István agrárminiszternek, a mosonmagyaróvári térség országgyűlési képviselőjének a romák támogatásáért. A roma fórum vendége volt Sztojka Attila államtitkár, és a vármegye több roma önkormányzata is képviseltette magát. Roma fórum: kölcsönös szövetségesek
– A felvidéki olyan cigány közösség, mely sokáig csendben volt. Magyarok és cigányok vagyunk, ez nem gyöngeség, hanem erő – kezdte beszédét a felvidéki roma docens, Ravasz József.
– Egy nemzet vagyunk, a mienk az önök kultúrájával egész – vette át a szót Pető Péter, a vármegyei közgyűlés alelnöke, aki szerint az is közös, hogy a családban és a kereszténységben hisznek.
– Együtt tudjuk ezt a vármegyét építeni, kölcsönösen szövetségest látunk egymásban – tette hozzá az alelnök, hozzátéve, hogy a vármegyei érték- és nemzetiségi napon is bemutatkozhatnak az itt élő nemzetiségek. Mint mondta, hosszú, eredményes munka van mögöttük.
Sztojka Attila államtitkár szerint a Győr-Moson-Sopronban élő romáknál kezdődött meg leghamarabb a polgárosodási folyamat. A politikus emlékeztetett a marosvásárhelyi hős cigányra, Puczi Bélára, aki nyíltan kiállt a magyar közösségért. 2010-ben, halála után kezdték ők méltó helyen kezelni.
– Egyre többen ismerik fel, hogy érdemes tanulni, szakmát szerezni. Míg 2011-ben Győr-Moson-Sopronban több mint kétezer közfoglalkoztatott volt, mára csupán háromszáz, sokan ugyanis az elsődleges munkaerőpiacra léptek ki – mutatott rá az államtitkár.Nagy István agrárminiszter a megosztás helyett az összefogásért szólt.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. április 16.
Vajdasági cigány népdalok
2026. április 16.
Kárpáti cigányok
2026. április 16.
A főváros a Budapest Roma Ösztöndíjprogram keretében pályázatot hirdet felsőfokú tanulmányokat folytató, nappali tagozatos roma hallgatók számára
2026. április 14.
A Holokauszt Emlékközpont új időszaki kiállítása a roma holokauszt emlékezetének narratíváit és lenyomatait mutatja be.
2026. április 14.
Sára Sándor 1962-ben forgatott dokumentumfilmje periférikus helyzetű romák mindennapi életébe enged betekintést
2026. április 14.
A cigányság szerepe történelmi eseményeken