Roma fórum volt Letenyén
Hallgasd élőben!
„Tegnap este az MCF roma nemzetiségi jelöltek letenyei fórumára kaptunk meghívást, mint polgármesterjelöltek. A meghívásnak jómagam részéről természetesen eleget tettem. Sok-sok témát érintettünk a több, mint kettő órás kérdezz-felelek fórum kapcsán. Jó és kevésbé jó témákat is érintettünk. Bármely fórum meghívásnak eleget teszek a jövőben is.” – közölte Facebook oldalán Farkas Szilárd letenyei polgármester.
Létre kell hozni a cigányság alapintézményeit és méltó módon bemutatni nagyjait. Létre kell hozni a cigányság alapintézményeit és méltó módon bemutatni nagyjait – mondja Molnár István Gábor. Az Újpesti Cigány Önkormányzat vezetője régi álmát valósította meg, amikor egy széles körű összefogással létrehozta a Péli Tamás Múzeumot, amely állandó kiállítás keretében mutatja be a nagyhatású festőművész alkotásait. Sorra nyeri a fodrászversenyeket Mihály Balázs, pedig még csak jövőre végez a Balassagyarmati szakiskolában. Balázs gyerekkorától a fésű és az olló bűvkörében él, így nem volt kérdés számára, hogy a fodrász szakmát válassza. Folyamatosan gyakorol azért, hogy a különleges frizurakölteményeivel a zsűrit és a nézőközönséget is elvarázsolja.
Múlthéten volt a Cigányzene éjszakája. Kalla Éva a program szervezője elmondta rádiónknak, hogy ez nem csak egy koncert élmény, hanem egy cigány összejövetel. „A program minden alkalommal nagy sikernek örvend. Nem csak a közönséget és a turistákat vonzza az esemény, hanem a szakmabelieket is. A rendezvény gyakorlatilag egy nagy cigány muzsikus találkozó.”-mondta. „Az első napon május 31-én,a Független Színház előadását láthatta a közönség. Mellette, Rostás Csaba és felesége előadása volt ,és kis koncertjükre készülhettek 18.00-tól. Szombaton, június elsején a megszokott helyszíneken a Mikszáth Téren, Krúdy Gyula utca közepén és a Lőrinc Pap téren hallgathatták a cigány zenét. Voltak sztár muzsikusok, mint Roby Lakatos, aki ezúttal cigányzenével jött, illetve Puka Károly zenekara, aki már harmadjára vett részt a cigányzene éjszakán a zenekarával. A harmadik helyszínen az eredeti kiírás szerint Patai Öcsi játszott volna a zenekarával, de elfoglaltsága miatt Reményi Géza volt színpadon a zenekarával.” – nyilatkozta Kalla Éva.
Fotó : Pexels
További híreink
2024. december 10.
Elképesztő jutalom: Galamb Alex az ország roma pékje Második helyezett lett és egymillió forintos jutalmat kapott!
2024. december 10.
A Góbé új dala alapját egy cigány ballada adja, az Árva dallamaiban a gospel zene hatása is érződik
2024. december 10.
37 ROMA TANULÓT TÁMOGAT A VÁROS!
2024. december 6.
Ünnepi előadással készül a Fitos Dezső társulat
2024. december 6.
A zeneiség mindig is az a kitüntetett terület volt, ahol a cigány–magyar viszony identifikációs kérdései felmerülhettek
2024. december 6.
A karácsony a cigányok legfontosabb ünnepe!