Roma Gasztronómiai Nap a Magyar Királyban

Hallgasd élőben!
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Roma Gasztronómiai Napot péntek délután, a Magyar Király Étteremben. A békéscsabai roma nemzetiségi önkormányzat célja, hogy minélt többen megismerjék a főzési szokásaikat, illetve a változatos ízvilágukat.
– Évekkel ezelőtt a Csabagyöngyébe szerveztünk egy ételkóstolót, ahol bemutattuk a töltött káposztánkat – mondta Kovács Erzsébet, a békéscsabai roma nemzetiségi önkormányzat elnöke. – A rendezvényre nagyon sokan látogattak el, és közel 10 perc alatt elfogyott a 20-30 töltelékünk. Elmondása szerint akkor kapták az ihletet a folytatáshoz, illetve Somogyi Józsefné, az akkori nemeztségi referens azzal bíztatta őket, hogy ebből tradíciót lehetne csinálni. Ezt követően az első gasztronómiai napot a Halász Étteremben rendezték, de már egy bővített étlappal.
– Most az alábbi menüt tálaljuk: töltött káposzta cigány módra, kézzel tépett tészta, amit most túróval ízesítettük és savanyú burgonyaleves velőrózsával cipóban – fűzte hozzá. A vendégek közt megjelent Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is, aki a töltött káposztát kóstolta meg. Vallja, a töltött káposztát tájegységenként másképp készítik, mind a Nyírségen, Szabolcs-Szatmárban, Békés vármegyében vagy akár Erdélyben. Nagyon népszerű étel, és nem véletlen, hogy például a kolbászfesztiválon is rendeznek káposzta főzőversenyt.– A cigányok által készített hagyományos töltött káposzta egy kicsit borsos, egy kicsit csípős, és elképesztően finom. Egyébként nagyon nagy értéke a közös kultúránknak a roma gasztronómia, ahogy a ruhaviseletük, a zenéjük és a táncuk is – fogalmazott. A programon a hatévestől a nagyobbakig, minden korosztály megjelent, akik egész délután kényeztették az ízlelőbimbóikat.
Fotó: Pexel.com
További híreink
2026. február 23.
Bari Károlyról ma már köztudott, hogy nemcsak versei, de cigány népdal- és népmesegyűjtései, műfordításai is jelentősek
2026. február 23.
Aranyszínű koporsó, fehér lovak és cigányzene – eltemették Kassán a roma királyt
2026. február 23.
ÍGY KÍNÁL ESÉLYT ROMA GYEREKEKNEK A PÉCSI SZEGREGÁTUM KATOLIKUS ISKOLÁJA
2026. február 19.
A Parno Graszt, egy több évtizede egyre nagyobb sikerrel működő, autentikus cigány népzenét játszó zenekar
2026. február 19.
Közeledik a nemzetközi roma nap
2026. február 19.
A harmincas években megszaporodnak az etnográfiai fotótanulmányok, illetve fényképsorozatok