Sokoldalú, érzékeny művész, aki a fotográfia nyelvén próbál válaszokat találni a gyermekkora óta benne feszülő kérdésekre identitásról, nőiségről és hitről: Horváth Anitával készült interjú.” Mint minden kisgyerek, nagyon szerettem rajzolni, amit a rajztanárom már általános iskolában észrevett, és biztatott, hogy foglalkozhatnék vele. Művészeti középiskolába jelentkeztem Székesfehérváron, ahol textiltervezést tanultam. Mindig megvolt bennem a művészetek iránti fogékonyság, de akkor még nem tudatosult bennem, hogy miért akarok ezzel foglalkozni, vagy hogy mit akarok elmondani. A textiltervezést nem éreztem sajátomnak, főleg az iskolai hangulat és a tanári hozzáállás miatt, szemben a fényképezéssel, ami azonnal meghatározó találkozásnak bizonyult az életemben. Attól a pillanattól kezdve kerestem a kis bekeretezett történeteimet, amelyek által magamon kezdtem el gondolkodni.”-mondta.”Benne volt az énkeresés: apukám roma származású, anyukám pedig nem, de úgy neveltek minket a bátyámmal, hogy mi cigányok vagyunk. Volt egy nagyon meghatározó pillanat az általános iskolában, amikor a tornasorban a mellettem álló lány megkérdezte tőlem, hogy cigány vagyok-e. Életemben először álltam a tornasorban, és a tanár azt mondta, hogy nézzük meg, ki van mellettünk, mert mostantól kezdve ő lesz mindig ott. Nem tudtam a kérdésre mit válaszolni, amikor hazamentem, elmeséltem a szüleimnek, hogy ez történt a suliban, és ezután elbeszélgettünk róla, hogy igen, cigányok vagyunk. Onnantól kezdve napi téma lett az, hogy a lehető legjobban kell teljesíteni az iskolában, és folyamatosan kaptuk a jó értelemben vett fejmosást, hogy jó jegyeket kell hozni, nekünk sokkal jobban oda kell figyelni, mint másoknak.”-folytatta.

„Amikor felvettek a fotográfiai alapképzésre a METU-ra, vidékről Budapestre költözve próbáltam megtalálni a helyemet és kapaszkodókat kerestem. Nem az a típusú fotós vagyok, aki már gyerekkorában fényképezőgéppel a nyakában szaladgált. Számomra ez egy nagyon új élmény volt, ahogyan az is, hogy cigány lányként egy művészeti egyetemre járok, de nem is ismernek cigány művészeket.Az iskolában említés szintjén sem hangzott el magyar roma származású költő, festő, képzőművész, író neve, ami óriási hiány.Amikor elkezdtem ezzel tudatosan foglalkozni, megismerkedtem Bari Károly verseivel, aki nemcsak azért vált fontossá számomra, mert roma származású költő, hanem mert amikor a verseit olvastam, azt vettem észre, hogy ugyanazokkal a dilemmákkal foglalkozik, amivel én is. Az érzelmek sodródnak a verseiben, amelyek sorról sorra folyamatosan változnak, és szélsőségesek: ráébredtem, hogy én is így érzek. Visszagondolva érdekes, hogy egy férfi költő verseiben találtam olyan részletekre, amelyekben a saját nőiességemre utaló kérdéseimre tudtam valamit találni.”-folytatta.A művész a Te nem vagy olyan című művéhez roma származású nőkkel interjúztlott, és összegyűjtött olyan előítéletes megjegyzéseket, amelyeket az életük során hallottak.

Fotó: Pexels.com