Ilyenkor, tanévkezdéskor mindig sok szó esik a gyerekekről. Ők a legfőbb kincseink. Az ország jövőjét jelentik. A tudásalapú társadalom velük kezdődik. Minden gyerek megérdemli, hogy kibontakoztathassa tehetségét, és ehhez hasonló közhelyek.

Ebben az évben sem maradtak el a nagybetűs életbe egyszer majd kilépő gyerekek jóléte szempontjából az oktatás fontosságát hangsúlyozó beszédek szerte az országban. Csakhogy idén annyiban más a helyzet, hogy 16 év után először ülnek iskolapadba úgy a tanulók, hogy nem Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Tudjuk, mit eredményeztek a nézetei az oktatás területén. Az egyentankönyvet, a központosítást, a tanszabadság felszámolását, a tanárhiányt, a társadalmi mobilitás korlátozását, a korszerűtlenséget és mindenekelőtt a súlyos diszkriminációt.

Az előző kormány évente több mint tízezer hátrányos helyzetű gyereket lökött ki az iskolapadból piacképes végzettség nélkül a tankötelezettség korhatárának 18-ról 16 évre szállításával. Orbán rendszere az egyházak hathatós közreműködésével megbocsájthatatlan módon teljesítette ki a roma gyerekek iskolai elkülönítését. Az elmúlt évtizedben a szegregáció olyan mértékben vált természetessé, hogy ma már annak van hírértéke, ha akad olyan általános iskola, ahová együtt járnak roma és nem roma diákok. Gimnáziumi szinten a vegyes összetétel már fel sem merül, mert oda a roma diákok eleve nem jutnak el.

Orbán kormányzása alatt történt meg az a szégyen, hogy az oktatásért is felelős, nem mellesleg lekész miniszter egy roma gyerekeket elkülönítő iskola mellett szállt perbe. Balog Zoltán azt a téves és sokszor cáfolt nézetet képviselte a bíróságon, hogy a szegregáció nem jelent szükségszerűen hátrányos megkülönböztetést, mert ha szeretettel foglalkoznak a gyerekekkel, akkor a roma többségű osztályok nem a lemaradást növelik, hanem a felzárkózást segítik.

Sajnos oktatásért is felelős miniszterként nem vette a fáradtságot arra, hogy tanulmányozza milyen tapasztalatok halmozódtak fel az elmúlt évtizedekben Magyarországon (és a világon) az ilyen jellegű felzárkóztató oktatással kapcsolatban. Ellenkező esetben tudta volna, hogy az elkülönítés következtében mindig és mindenhol nőt a kisebbséghez tartozó gyerekek lemaradása a többségi társaikkal szemben. Függetlenül attól, mennyire szerették őket a pedagógusok. A gyerekek vegyes csoportokban, differenciált pedagógiai eszközökkel kapják meg azt az oktató-nevelő munkát, amelynek segítségével egyenrangú tagjává válhatnak az adott osztályközösségnek, később a társadalom egészének. Megannyi elrettentő példa született az elmúlt évtizedekben arról, hogy a cigány felzárkóztató osztályokban a pedagógusok leszállítják a követelményeket, ezzel pedig nem csökkentik a leszakadást a többiekkel szemben, hanem növelik.

A szegregációnak azért pusztító a következménye, mert a gettó falai mindkét oldalon fenntartják és tovább mélyítik a sztereotípiákat. Ha elzárják a kisebbségi tanulókat a többségi társadalomtól, ha nem alakulhatnak ki természetes kapcsolatok a különböző hátterű gyerekek között, akkor felnőttkorban sem fogják a közös haza egyenértékű tagjainak látni egymást.

Jó lenne hinni abban, hogy április 12-én nemcsak a gátlástalan korrupció miatt zavarták el Orbán Viktort a választók, hanem azért is, mert megfogta őket a szeretetország Tisza párt által kínált víziója. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ebbe mindenki beleértette a származási alapú megkülönböztetés meghaladását is, aminek első és legfontosabb lépése az iskolai szegregáció felszámolása lenne. Pedig szeretetországot biztosan nem lehet felépíteni olyan oktatási rendszerrel, amely elválasztja a gyerekek egyik részét a másiktól.

Ebből a szempontból bíztató, hogy a kampányban Magyar Péter többször és visszatérően foglalkozott a hátrányos helyzetű csoportok, köztük a romák nehézségeivel. Most, kormányra kerülve, tenni is tud a változásért.

Az ünnepélyes tanévnyitón a miniszterelnök a kritikus gondolkodás hangsúlyozása mellett arról beszélt, hogy a diákok az iskolában megtanulhatnak „egymásért kiállni, csapatként működni, embernek lenni mindig, minden körülményben”.

Ha az emberi mivoltunk a legfontosabb, akkor ez azt jelenti, hogy nem válogathatnak minket szét hatéves korunkban a származásunk és a szüleink vagyoni helyzete szerint különböző iskolákba.

„Én soha nem bántam meg azt, hogy kiálltam azokért, akiket esetleg támadtak, és lehet, hogy inkább azt bántam meg, hogy volt, amikor nem voltam elég bátor, hogy kiálljak a társaim mellett” – fogalmazott Magyar Péter. Most lehetősége van kiállni azon roma gyerekek mellett, akiket ugyan el lehetne vinni iskolabusszal a közeli, jó minőségű oktatást nyújtó városi iskolába a nem roma gyerekek közé, de ilyen iskolabuszokat a település nem rendszeresít, ezért ott maradnak a gyakran összevont osztályokkal működő, semmilyen továbbtanulási esélyt sem kínáló, reménytelen kisiskolákban, ahonnan nem vezet út egy boldogabb élet felé.

A kormánynak bátorságra is szüksége lesz, de a szegregáció felszámolásához elsősorban elköteleződés kell és hit. Hit abban, hogy egy jobb országot hozhat létre, ha lassan, türelemmel, de felszámolja azt az apartheid oktatási rendszert, amit Orbán Viktor hagyott örökül, és amely összeférhetetlen a polgári demokráciával.

 

Fotó: Pexels.com