Tanulásra ösztönzik a roma fiatalokat

Hallgasd élőben!
Szita Károly, Kaposvár polgármestere az eseményen elmondta: az elmúlt harminc évben csaknem 1000 cigány fiatalt támogatott a város ösztöndíjjal. A fiatalok többsége miután befejezte az általános iskolát, szakmát tanult és egyetemre is jelentkezett. A nemzetiségek napja alkalmából szervezett eseményen azoknak a munkáját is elismerték, akik sokat tesznek a közösségért és a roma kultúráért. „Kaposvár megyei jogú városa, illetve a kaposvári roma nemzetiségi önkormányzat a hátrányos helyzetű cigány tanulókat ösztöndíjban részesíti, ami elsősorban elősegíti nekik a mindennapi dolgaik könnyebbé tételét. Akár tanulmányi utakon való részvételt, akár a tanulmányaikban szükséges eszközök vásárlásához. Ezt folyamatosan, már hosszú ideje támogatja a város, illetve a nemzetiségi önkormányzat, több mint 30 éve.” – emelte ki Kátai Attila, a Kaposvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Kaposvár önkormányzata harminc éve hirdet tanulmányi félévenként ösztöndíjpályázatot a kaposvári lakóhellyel rendelkező, saját családjukban nevelkedő, roma származású, nappali tagozatos tanulók és hallgatók számára. Minden év december 18-án ünneplik a nemzetiségek napját, amely alkalomból idén is köszöntötték azokat a roma diákokat, akik tanulmányi eredményeikkel kiemelkednek társaik közül. Kaposvár önkormányzata évek óta kiemelt hangsúlyt fektet a szociális felelősség vállalásra: három évtizede már az általános iskola hetedik osztályától pályázhatnak a tehetséges roma származású fiatalok a tanulmányaik elvégzését segítő ösztöndíjra. Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy ez az ösztöndíj egy befektetés a roma gyerekek és a város jövőjébe. Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint, ha munka van, minden van.– A célunk mindig az volt, hogy megteremtsük a teljes foglalkoztatottságot. Ehhez két dolog kell: munkahely és iskolai végzettség, tudás – mondta a városvezető. A városvezető hozzátette, hogy az ösztöndíjprogram indulása óta közel ezer roma fiatal részesült támogatásban. Többen nem állnak meg a szakképesítés megszerzésénél: a jelenlegi pályázat nyertesei között is volt két olyan tanuló, aki már a felsőoktatásban folytatja tanulmányait. Kátai Attila, a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke szintén gratulált a fiataloknak, és további tanulásra biztatta őket.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. február 23.
Bari Károlyról ma már köztudott, hogy nemcsak versei, de cigány népdal- és népmesegyűjtései, műfordításai is jelentősek
2026. február 23.
Aranyszínű koporsó, fehér lovak és cigányzene – eltemették Kassán a roma királyt
2026. február 23.
ÍGY KÍNÁL ESÉLYT ROMA GYEREKEKNEK A PÉCSI SZEGREGÁTUM KATOLIKUS ISKOLÁJA
2026. február 19.
A Parno Graszt, egy több évtizede egyre nagyobb sikerrel működő, autentikus cigány népzenét játszó zenekar
2026. február 19.
Közeledik a nemzetközi roma nap
2026. február 19.
A harmincas években megszaporodnak az etnográfiai fotótanulmányok, illetve fényképsorozatok