A fémmegmunkálás végigkíséri a cigányok történetét a Dózsa számára trónt és koronát kovácsoló cigány kovácstól a török elleni harc vagy Rákóczi fegyverkovácsáig. Nem kevesebb megbecsülést biztosító foglalkozás volt az erdélyi aranymosás, ami bizonyos autonómia megőrzéséhez is hozzásegített (közös adózás). A XVI. század elejétől pedig egyre gyakoribb a cigányok zenészként való alkalmazása: katonai síposnak éppúgy felhasználták őket, mint mulatságokon (például 1525-ben a hatvani országgyűléskor) vagy díszfelvonulásokon (például 1599-ben a moldvai Mihály vajda gyulafehérvári győzelmi meneténél). Számos főúr állandó cigányzenekart tartott. A cigányzene a paraszti és polgári mulatságokon is gyorsan terjedt.

Az úrbéri jegyzékek s egyéb fennmaradt dokumentumok szerint a cigányok a kor szinte minden munkakörében helytállottak: földművesként és bányászként, katonaként és zenészként egyaránt. Ennek ellenére már a XVI. században megkezdődik az a folyamat, hogy a legalantasabb, leg-megvetettebb munkák a cigányoknak maradnak. Ez időben elsősorban a hóhér, foglalkozására kell gondolnunk. Ez a társadalmi elszigetelődés jele. A cigányok egyes csoportjai beleolvadtak a parasztságba, egy-egy személy akár nemesi címet is nyerhetett, jelentős részük azonban nem találta meg a társadalmi beilleszkedés útját. Lehetséges persze, hogy ezek az utóbbiak a török birodalomból továbbra is beszivárgó csoportokból származtak, de valójában ők jelentették Magyarországon ekkoriban a cigány lakosság folytonosságát.

Amint Magyarországon, úgy Kelet-Európa más országaiban is volt hely és nyugalmas életlehetőség a cigányok számára. A török hűbéres Moldvában jogi helyzetük szerint rabszolgák voltak ugyan (mégpedig egészen 1855-ig), de ettől még nem volt rosszabb sorsuk mint a román vagy csángó parasztoknak. Az elmaradott és szegény életkörülmények között a cigányok másokkal szinte azonos helyzetben voltak.

Lengyelországban előbb menlevelet nyernek (1501), majd az országgyűlések többször is kiutasítják őket (1567, 1660, 1565, 1578 stb.), de nincs, aki a határozatot végrehajtsa. Emellett itt is hamarosan keresett fémművesek és zenészek. Önálló társadalmi szervezetük jele, hogy mind Lengyelországban, mind Litvániában közel egy évszázadon keresztül egy-egy cigány „királyt” is választottak, akit azután a lengyel király, illetve Litvániában Radzivill herceg hagyott jóvá. Ma már nem deríthető ki, hogy kit képviselt s kinek parancsolt ez a „király”. Hivatalos feladata mindesetre nem csupán a viták eldöntése volt, hanem az összes cigánytól beszedett adó együttes lerovása. Ez utóbbi mind némi autonómiát bizonyít, mind pedig feltételezi bizonyos cigány közösségi szervezet működését.

A menlevél, a kiutasítások, az adóztatás és a királyválasztás ellentmondásainak feloldására törekedve a lengyel állam 1791 után a cigányok letelepülését szorgalmazta, ami részlegesen sikerrel is járt.

Fotó: Pexels.com