Ismét fel kell tennünk a kérdést, hogy a cigányok lakásviszonyai, a lakások minősége, illetve azok használata és díszítettsége milyen mértékben az etnikus kultúra és milyen mértékben a szegénységkultúra része. Mint a kultúra sok más területén ezekre a kérdésekre sem születtek átfogó vizsgálatok, így egzakt módon pontos eloszlásokat és számokkal igazolható típusokat nem mondhatunk. Benyomásainkból azonban a következő tendenciák rajzolhatok fel. Nagyon kevés család számára adatott meg a lakás megválasztásának valódi lehetősége. A legtöbb család ott és olyan módon él, ahol számára a társadalom, a közigazgatás vagy saját szűk lehetőségei teret mutattak. Akik a hevenes, nyolcvanas évek során jutottak Cs-lakáshoz, vagy a kilencvenes években „szocpolos” lakáshoz, azok számára a mindenkori mérnöki előírások és a szociálpolitikai előírások szabják meg az élet kereteit. Hasonlóképpen van ez azokkal a családokkal, akik szükséglakásban, régi cselédházban, kolónia épületben vagy éppen régi parasztházban kapnak, illetve szereznek maguknak lakást. Ebből az is következik, hogy alapvetően a rendelkezésre álló tér szabja meg az élet kereteit. Akik családi házat építenek, azok már nagyobb valószínűséggel határozhatják meg, hogy milyen térben és hogyan akarnak élni.

A lakás használatának típusait a legszegényebbek és a legsikeresebbek végpontjai között rajzolhatjuk fel. A szegények vizes, fűtetlen, zsúfolt és rossz minőségű lakásokban laknak. Bútoraik alig vannak, azok jobbára fekhelyekre korlátozódnak. Értelemszerűen nem alakulnak ki a lakásban különböző funkciójú helyiségek, egy olyan számottevő tér van, ahol az élet zajlik. Együtt, egy szobában, sőt egy ágyban is alszanak szülők, gyerekek, testvérek. Ott főznek, ahol alszanak, s ott kellene a gyerekeknek is tanulniuk, ahol a szülők dolgoznak vagy a telepiek összesereglenek. Ezekben a lakásokban víz jobbára nincsen, ezért a tisztálkodási lehetőségek sem adottak. Itt nem beszélhetünk a lakás berendezésének rendjéről, kulturális előírásokról. Olyan bútorok vannak, amihez a család éppen hozzájutott. Ez nem a kultúra választása, ez a szegénység kilátástalansága. És nem meglepő, ha ezekben a lakásnak nehezen nevezhető terekben gyakoriak a betegségek is.

Azok a családok, akik régi parasztházakba költöztek, általában háromosztatú épülethez jutottak. Ezen házak leggyakoribb beosztása szoba-konyhaszoba, de általában az épülethez kamra is tartozik és a portán istálló, nyári konyha és melléképületek is állhatnak. E régi parasztházakban a lakás használatának két altípusát figyelhetjük meg. (A lakás használata természetesen minden esetben függvénye az együtt élő személyek számának, hiszen máshogy lehet élni és ilyenformán a lakást beosztani, ha csak egy házaspár él a lakásba és máshogy, ha a szülők három, négy gyermekkel, esetleg valamelyik gyermek házastársával és azok gyermekeivel élnek együtt. De más a helyzet akkor is, ha a gyermekek még kicsik vagy ha már nagyok.) Az egyik törekvés az, hogy a lakás egyik szobáját tisztaszobaként vagy legalábbis nappaliként használják, s ekkor arra törekednek, hogy ezt a helyiséget szépen, új vagy legalábbis jó állapotú bútorokkal rendezzék be. A szoba dísze a szekrénysor, amelyen porcelánfigurák, kávéscsészék és pohárkészletek, emléktárgyak sorakoznak, a szekrény tetejét pedig üres vagy telt italos üvegek díszítik. Az ülőgarnitúra fölött még ma is divat a nagyméretű poszter. A szoba ilyetén elrendezése eddig szinte mindenben követi a környező parasztok mintáit. Ami különbséget talán felismerhetünk, az a szoba festésének különös díszítettsége és színharmóniája, valamint a családi képek ma is jellemző kultusza. Szinte az egész rokonsági rendszer megjelenik a nagyméretű keretbe applikált apró fotókon. Ha a család az egyik szobát tisztaszobának tartja fenn, akkor az együtt élők a másik szobában együtt alszanak, azonban már nem abban a zsúfoltságban, amiben a legszegényebbek. Az élet azért a nap nagy részében a konyhában zajlik, itt is mosakszanak, mert ezekben a házakban még nincs fürdőszoba.

A parasztházak használatának másik változata szerint külön szobában alszanak a gyerekek és a felnőttek. Itt kevésbé szempont a tárgyi felhalmozás, a lakást a lehető legracionálisab-ban próbálják használni. Ez a döntés valószínűleg összefüggésben áll az individualizálódással, amikor a család már tekintettel van egyes tagjainak egyéni érdekeire és már nem mindent maga alá temető szempont a kizárólagos együttlét. A saját szoba nagyobb lehetőséget ad a gyermekeknek, akár az iskolai felkészülésre, akár az élet önállóbb szervezésére.

Fotó: Pexels.com