Oláh Gergőt a 2012-es X-Faktorban ismerhették meg a nézők, a tehetségkutatót meg is nyerte
Hallgasd élőben!
Oláh Gergőt a 2012-es X-Faktorban ismerhették meg a nézők, a tehetségkutatót meg is nyerte. Éppúgy, ahogy korábban kedvese szívét is, Nikivel ugyanis már jóval a műsor előtt egy párt alkottak, 2006-ban jegyesek voltak, és 2009-ben házasodtak össze. A gyönyörű páros egy premier előtti vetítésén vett részt. Niki csak úgy ragyogott férje oldalán, igéző szemei is mosolyogtak, csinos ruhája mellé pedig egy színben hozzáillő táskát választott, így a férje ruhájához is teljesen passzolt megjelenése. Oláh Gergővel öt gyermeket nevelnek, legidősebb lányuk, Karla 2010-ben született. Őt követte 2011-ben Denisz, majd 2015-ben Nolen Gergő. Anna kislányuk 2018-ban jött világra, a legkisebb családtag pedig 2021-ben érkezett a családba, ő a Holli nevet kapta.
Az énekes felesége ennyi gyermek után is fantasztikusan néz ki, megjelenése mindig csinos és elegáns. Férjével tökéletes párost alkotnak együtt. Oláh Gergő a Roma Soul formáció frontembere is, „A Roma Soul zenekar neve és koncepciója egy MR2 Akusztik koncerten született meg, ahol a Modern Talking „You’re my Heart, You’re my Soul” dalát dolgoztuk fel cigány stílusban, pop zenekarral. Az egész egy jó poénnak indult, amiből végül egy nagyon komoly projekt lett, és megszületett a ‘Roma Soul’ stílus! A zenekar felállásának a koncepciója az, hogy roma és nem roma, autentikus és modern zenészek játszanak és alkotnak együtt valami újat és korszerűt” .Karancslapujtőn született, ahonnan később átköltöztek Salgótarjánba. Az X-Faktorba jelentkezés előtt közmunkásként dolgozott.
A tehetségkutató alatt mentora Geszti Péter volt.2015-ben az énekes bekerült az eurovíziós dalválasztó show elődöntőjébe A tükör előtt című dalával.2016-ban ismét bekerült a műsorba, a Győz a jó című dalával. 2017-ben ismét bekerült de ezúttal nem egyénileg indult, hanem együttesével Roma Soul néven a Nyitva a ház című dalukkal. Nem rég tehát zenekart alapított Roma soul néven, amiben az ősi autentikus cigányzenét ötvözik a mai, modern popzene világával. Új formáció, új műfaj született – először a 2023. áprilisi Sopron Festen lépett fel a ROMA SOUL és országos turnéra indult. Az Oláh Gergő vezette nyolc fős ROMA SOUL zenekar mindenki által ismert világslágereket ad elő élőben, autentikus roma hangszerelésben. Felcsendülnek többek közt Abba, Modern Talking, Queen, Bruno Mars, AC/DC és Boney M. dalok, valamint kilövésre várnak a legnagyobb magyar slágerek is. Első daluk, a Fekete fehér után a Nyitva a házkövetkezett, amivel az együttes bejutott az eurovíziós dalválasztó show élő műsorába.
Fotó : www.facebook.com/romasoulofficial
További híreink
2024. december 3.
KORTÁRS MŰVÉSZEK ÉS ROMA VARRÓNŐK DIZÁJNTÁSKÁI KARÁCSONYRA
2024. december 3.
Újra a Gandhi lesz a központja a cigány kultúrának
2024. december 3.
Idén 4. alkalommal rendezik meg az országos cigány néptánc és népzenei versenyt
2024. november 27.
A nyelvtudomány az idők kezdete óta foglalkozik a cigány nyelvvel, nyelvekkel.
2024. november 27.
Hagyományőrző délutánt szervezett a Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
2024. november 20.
Mindannyian tudjuk, hogy a roma kultúra híres a mulatozásról, zenéről és a táncról