Utalások a cigányokra a történelemben: Bizánc ebben az időben amiről szó van, már nem is emlékezett egykori dicsőséges önmagára, hogy hajdan a keresztény világ leggazdagabb hatalma volt. A törökök előrenyomulása nyomán kézenfoghatóvá váltak a gyors hanyatlás első jelei. A bizánci görög kultúra azonban jóval túlélte területe elvesztését, a görög nyelv még a muszlim Anatóliában sem ment teljesen feledésbe. A cigányok hosszú ideig e nyelv hatása alatt álltak, mielőtt átkeltek volna a Dardnellákon. Ennek megfelelően sokkal több görög elem mutatható ki a mai romani nyelvben, mint perzsa. A cigányok konstantinápolyi jelenéletére nagy valószínűséggel a „Remete Szent György élete” című grúz legenda utal először, amelyet az ibéroni apátságban állítottak össze 1068 körül. A második megemlítés a XII. századból származik, így ír róluk a krónikás: Azokat akik medvékkel járják a világot, medvetáncoltatóknak nevezzük. Az ilyenek az állat fejére és egész testére festett fonalat fűznek, majd levágják és amulettként árulják őket, az állat szőrének darabjaival, mert mint mondják, ezek megóvják a viselőiket minden betegségtől, szemmel veréstől. Mások kígyót tekernek a testük köré, és megmondják az embernek, hogy rossz vagy szerencsés csillag alatt születtek-e és hogy az illetőnek szerencséje lesz-e vagy nem. További utalásokat a cigányokra a XIV. századi népszerű regényekben, melyekből kitűnik: a bizánciak mint medvetáncoltatók és szitakészítőket említenek. A népi irodalom megjegyzéseiből kitűnik, hogy nem örvendtek nagy tekintélynek. Ez persze az érem egyik oldala, de vajon a cigányok milyen képet formáltak a bizánci társadalomról és hogyan élték meg sorsukat. Úgy tűnik, a cigányság egyes csoportjai Macedónián átvándoroltak be a görög szárazföldre és a szigetvilágba.

Elképzelhető, hogy vándorlásaikat részben a oszmán-törökök előrenyomulása kényszerítette ki. A cigányok már a XIV. században letelepedhettek a Peloponészosz és környező görög szigeteken.   A romani nyelv jelentősen módosult azalatt a hosszú idő alatt, amíg a cigányok görög nyelvű területen tartózkodtak. E korszak azonban egyszersmind az egységes romani nyelv utolsó stádiuma is, amint a pomai átlépte a görög nyelvű határt, megkezdődött a közös európai dialektus széthullása. Bár a jelenségnek nem szabad túl nagy fontosságot tulajdonítani, de ha glottokronológiai eljárásait a görög és a walesi romanira, illetve kelderásra alkalmazzuk, arra az eredményre jutunk, hogy az európai romani alapszókincse 1040 körül kezdett el széthullani, és a végső szakadásra 1200 körül került sor a Balkánon felfelé nyomuló népcsoportok között. A szókincs bővülésén kivűl a cigányok a keresztény világról is ismereteket szereztek, mialatt Bizáncban és Görögországban tartózkodtak. Szárazföldi útjaik során és a kikötőkben Európa összes nációjának képviselőivel találkozhattak, és új nyelveket sajátítottak el. Ezt a tudást később haszonnal elevenítették fel midőn eljutottak a nyugati kereszténység országaiba.

Fotó: Pexels.com