A cigányok elnevezéséről több elmélet is napvilágot látott. Végül egyöntetű vélemény született, mely szerint nevük a Kis-Ázsia keleti részén levő Ácingán- vagy Áthingán-hegység és tartomány nevéből származik, ahonnan hosszú vándorlásaik után Európába kerültek. A magyar cigány név németül Zigeuner, franciául tsigán, olaszul zingáro, spanyolul zincállo, görögül atsinganosz, törökül cingene, szerbhorvátul cigán stb. Mivel egyik águk dél felé, Egyiptomba vándorolt, és később innen jött Európába, néhány nyelvben használatos az „egyiptomi” megnevezés is, így az angol gipsy, a görög egiftos, az albán efgijt, a spanyol gitánó, a délszláv egjupci. Ők magukat „rom”-nak, embernek vagy „káló”-nak, azaz feketének nevezik. 1971 áprilisában volt Londonban az Első Roma Világkongresszus, ahol egyöntetűen elfogadták a rom megnevezést, de ezt nem minden állam ismerte el. Többek között Magyarország sem, ahol ma is hivatalosan a cigány megnevezést használják (cigány önkormányzat, cigány oktatás stb.). A cigányság Indiából származik, és elvándorlásuk a 13. századi (1200-as évek) nagy mongol (tatár) hódításokhoz kötődik. A mongolok vagy tatárok invázióinak különös kegyetlensége a magyar történelemből is közismert. Az 1241-es tatárjáráskor Magyarország lakosságának közel fele (egymillió ember) pusztult el. A 13. században Ázsia lakosságának mintegy harmadát kiirtották. A mongolok Dzsingisz kán idejében, 1221-ben támadták először Indiát. Az északnyugati tartományokat – Multan, Lahore és Peshavvar – elpusztították. 1241 és 1246 között újabb mongol betörések voltak Észak-Nyugat Indiába. A Marco Polo utazása sorozatfilmből is ismert nagy műveltségű Kubiláj mongol kán, aki meghódította Kelet-Szibériát és Kínát 1265–1287 között, többször feldúlta Észak-Indiát. Ez végzetesnek bizonyult. A lakosság jelentős része nyugat felé menekült. Egy időre Észak-Perzsiában (Irán) telepednek meg. Ezért van ma is a cigány nyelvben nagyon sok perzsa eredetű szó. Hamarosan, 1335 után a mongol Dzselairida dinasztia meghódította Perzsia nagy részét, Örményországot, Dél-Azerbajdzsánt és Mezopotámiát (ma Irak). A sorozatos felkelések, belharcok, erőszakos iszlamizálás miatt a cigányság tovább vándorolt nyugat felé.

A század második felében már megjelentek Európában, a Balkán-félszigeten. Görögországban és Bulgáriában nagyszámú telepeik létesültek. Főleg a török hódoltság miatt Európa különböző részei felé vándorolnak. 1416-ban jelentek meg először Erdélyben, Brassó vidékén, 1418-ban Szeben környékén. Még ebben az évben Buda mellett is említődnek. 1422-ben Itáliában, 1447-ben Spanyolországban, 1430-ban Franciaországban és Angliában, 1516-ban Svédország déli részén említik őket a dokumentumok. A helyi lakosság az egyik napról a másikra megjelenő furcsa népséget kezdetben barátságosan fogadta. Ugyanis olyan történeteket állítottak magukról, amiért a helyiek megsajnálták őket. Csak kettőt említenék. Spanyolországban azt mesélték, hogy a Heródes elől Jézussal Egyiptom felé menekülő József és Mária egy cigány falun haladt át, ahol nem adtak nekik menedéket. Ezért az Isten átokkal sújtotta őket, hogy örökre hontalanok legyenek. Magyarországra azzal a történettel állítottak be, hogy Krisztus keresztre feszítésekor, midőn már mindenki elment a tragédia helyszínéről, egy cigány csapat érkezett meg. Krisztus még élt a keresztfán, vizet kért és azt, hogy szedjék ki a szegeket a testéből. A cigányok megtagadták, sőt még a maradék ruhájától is megfosztották. Ezért Krisztus megátkozta őket, hogy mindig vándorolniuk kelljen, és soha hazájuk ne legyen. Ilyen és ehhez hasonló mesékkel eleinte felkeltették a különböző országok lakosainak rokonszenvét, sőt pártolását is. Itáliában például aki hozzáütött egy cigányhoz, az egyház egy aranyforint bírságra ítélte. De a kegyes elbánást csakhamar ádáz üldözések váltották fel majdnem minden országban. Ennek fő oka volt a törvényes rend be nem tartása, és az országban keresztül-kasul való vándorlásukkal a lakosság zaklatása. Továbbá a lopások, főleg a lólopás.

Fotó: Pexels.com