A muzsikálás mint főfoglalkozás csak a 18. századtól köthető a cigánysághoz, előtte inkább kiegészítő kereset volt egyéb szakmák mellett. Azáltal, hogy a zenélést cigányok művelték, de magyarok fizették, a magyarok igényeit kellett kiszolgálni, amit ma a világon cigányzeneként ismerünk, az valójában sem nem cigány, sem nem magyar népzene, hanem Bartók Béla szavaival élve „cigányok által előadott népies műzene”. Ez a szolgáltatott zene napjainkban az egész világon a cigányságra jellemző foglalkozás, a műzenét értjük alatta, a jazznek például van egy manouche jazz nevű alműfaja, ami specifikusan a cigányok által játszott jazz-zenét jelenti. Az eredeti cigány zene, amit saját maguk szórakoztatására, saját köreikben űznek, nem azonos a szolgáltatott zenével, bár minden bizonnyal hatással volt rá.

A cigány közösségek zenéje a romák különböző csoportjaiban eltérő, az oláh és magyar cigányok esetében sok hasonlóság van, de a beások zenéje nagyban eltér az első két csoport muzsikájától.    A hagyományos cigány zene, a szolgáltatott zenével ellentétben szinte mindig vokális, vagyis nem hangszerekkel kísért zene. Esetleg a kanna és a kanál, valamint a tapsolás, ujjpattogtatás, dobolás (asztallapon, combon, bárhol) és szájbőgőzés jelent ritmikus kíséretet a gyorsabb ütemű nótákhoz. A cigány daloknak két alapvető csoportja van: a vidám, gyorsabb ütemű táncdalok, vagy pergetős nóták, amik a mulatságot szolgálják, és lassú lírai dalok, amik sokszor kesergő, sirató énekeknek a cigány kultúrában, de gyakran egy-egy történet elmesélését szolgálják. A cigány dalok többnyire nem kötött szövegűek, az adott szituációtól, elmesélni kívánt történettől függően nagyon rugalmasan változnak.

A táncdalok lényege, hogy kíséretül szolgáljanak a tánchoz, új hatásokra meglehetősen nyitott műfajról van szó, ami nagy változatosságot mutat mind szövegvilágában, mind a kíséret jellegében, mert a spontaneitás kiemelt jelentőségű. Nem kell ahhoz alkalom, mulatság, hogy egy roma csoport énekelni, dalolni, táncolni kezdjen. Náluk a mindennapok része az, hogy ha összejönnek, akár az utcán, elkezdenek dalolni, táncolni, élvezni az együttlétet. A lassú dalok témája sokféle lehet, vannak olyan szövegek, melyek egy-egy legendát mesélnek el, régebbi korok történeteit mesélik el, de gyakoribb, hogy konkrét élethelyzethez, az előadó saját életéhez kötődő eseményekről, bánatról szólnak.

Fotó: Pexels.com