cigányság Erdélyben (1400 – 1918 között)

A cigányokat említő első dokumentum Erdélyben 1400 körül keletkezett. A Magyar Királysághoz tartozó területen alapvetően nem létezett a cigány rabszolgaság intézménye, de ez alól hosszú időn át kivételt képeztek a román fejedelmek erdélyi birtokai, például Fogarasföld. A középkorban a cigány lakosság nagy többsége szabadon élt, „királyi jobbágy” státuszban álltak és egyfajta etnikai autonómiával bírtak. Közvetlenül a királynak adóztak és közmunkát végeztek, cserébe menlevelet kaptak vándorlásukhoz, nem tartoztak a nemesi közigazgatás alá és toleranciával kezelték azt, hogy eleinte nem voltak keresztények. Ha egy vándorcigány letelepedett, elvesztette az előjogait és a jobbágyság részévé vált. A cigánykérdéshez való állami hozzáállás Erdély Habsburg uralom alá kerülése után változott meg jelentősen. Mária Terézia uralkodása alatt komoly összeírásokat végeztek a lakosság körében, 1772-ben megállapították, hogy az erdélyi lakosság 2,55%-át alkotják a romák. A felvilágosult uralkodónő a cigányokat olyan antiszociális életformát folytató kisebbségnek tekintette, amelyet asszimilálni kell a többségi társadalomba. A dokumentumokban a cigány elnevezés helyett az „új-parasztok” kifejezést vezették be. Elrendelte helyhez kötésüket, betiltotta a cigány nyelv használatát, öltözködési szabályokat vezetett be, megkezdődött a cigány gyerekek elvétele szüleiktől, és minden 16 éves fiút elvittek katonának. II. József  uralkodása alatt még jobban felerősödtek ezek a törekvések, törvénybe foglalta minden születő roma gyerek szétosztását a környező falvakban nevelőszüléknél és betiltotta a cigányok közötti házasságot. Ezek a törekvések csak mérsékelt sikereket hoztak és a II. József halála után következő uralkodók már nem foglalkoztak az asszimilációval. A 19. század folyamán azonban már állami beavatkozás nélkül is csökkent a vándorlók száma, egyre többen döntöttek a letelepedett kézműves életforma mellett. 1775-ben a Moldvai Fejedelemség északi része, Bukovina Habsburg fennhatóság alá került. A területen az osztrák uralom kezdetén létezett a cigány rabszolgaság mind a három kategóriája és amikor II. József az 1780-as években a felvilágosodás jegyében megszüntette a rabszolgaság intézményét, a bojárok és az egyház rendkívül heves ellenállásával szembesült. A birodalom vallásellenes környezetében az ortodox klérus ellenkezését hamar letörték és a román nemesek petíciói ellenére a romák az évtized végére föld nélküli parasztokká váltak. 1812-ben a Moldvai Fejedelemség keleti részét Besszarábia néven az Orosz Birodalom annektálta. A rabszolgaság intézménye nagyjából változatlanul működött tovább, habár a cári hatóságok igyekeztek letelepedésre bírni a sátrakkal vándorló, fafaragásból és rézművességből élő népességet. Amikor Oroszországban 1861-ben megszüntették a jobbágyságot, a rabszolgaság intézményét is eltörölték Besszarábiában. Az első világháború után Erdélyt elcsatolták Magyarországtól és létrejött Nagy-Románia. Az új ország első népszámlálása 265 500 cigányt számolt össze.

Fotó: Pexels.com